Go to the page content

Bárcsak akkor tudtam volna azt, amit most tudok

Marta 2-es típusú cukorbeteg. 48 éves korában szívrohama volt, ami teljesen megváltoztatta életét magas vérnyomással élő cukorbetegként. Ebben az interjúban tapasztalatairól vall, és elmagyarázza, hogy mit tett az egyensúly és a boldogság visszanyerése érdekében, amit az orvosával való jó kapcsolatnak is köszönhet.

„A 48 éves koromban bekövetkezett szívroham nagyon megijesztett. Szerencsém volt , hogy az orvosom mellettem állt, elmagyarázta a kezelési lehetőségeket , és megfelelő ellátást nyújtott.”

-Marta, 2-es típusú cukorbeteg

Diane: Köszönjük, hogy időt szánt erre a beszélgetésre. Arra kérem, meséljen egy kicsit magáról.

Marta: Örömmel. Marta vagyok, 57 éves. Prágában élek a férjemmel és két tizenéves lányommal. Egy kis üzletem van, ahol mindenféle szabás-varrással foglalkozom. 2-es típusú cukorbeteg vagyok. Ha jól gondolom, erről fogunk most beszélni.

Köszönöm! Igen, akkor vágjunk is bele. Kérem, meséljen nekünk a cukorbetegséggel kapcsolatos múltjáról és általános egészségi állapotáról.

Fiatalkoromban egyáltalán nem voltak egészségügyi problémáim, az első terhességem azonban elég nagy csorbát ejtett az egészségemen. Nagyon rosszul éreztem magam, és a vizsgálatok szerint túl magas volt a vércukorszintem. Terhességi cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam, ami a cukorbetegség egyik fajtája, és terhesség alatt fordulhat elő. Kezdetben félévente jártam diabetológushoz. Kaptam kezelést magas vérnyomásra és koleszterinre, és hosszú ideig úgy tűnt, jobban vagyok.

Aztán mi történt?

Azt mondanám, a stressz. Ha a vércukorszint általánosságban magas, a stressz nagyon rossz hatással lehet. Nálam a stresszt a munkahelyemről való elbocsátásom váltotta ki. Varrónőként dolgoztam, és akkor már a második lányom is megszületett. Utólag úgy gondolom, hogy a két lányomról való gondoskodás jelentette kihívások mellé a munkanélküliség – majd a saját vállalkozásom beindítása – valószínűleg túl sok volt nekem. Ekkor diagnosztizálták a 2-es típusú cukorbetegségemet.

„Úgy is mondhatjuk, hogy a nehezebb úton kellett megtapasztalnom, mit jelent a szív- és érrendszeri események emelkedett kockázata.”

-Marta, 2-es típusú cukorbeteg

Körül tudná írni nekünk, hogy nézett ki az élete, amikor megállapították Önnél a cukorbetegséget? Mikor diagnosztizálták, és milyen volt a kapcsolata az orvosával?

12 évvel ezelőtt állapították meg nálam a 2-es típusú cukorbetegséget. Eljártam egy szakorvoshoz, aki tablettákat írt fel és étrendet javasolt. Arra összpontosítottam, hogy éljem az életemet, és nem változtattam jelentősen az életvitelemen. Tudtam, hogy a cukorbetegség problémákat tud okozni a szemben és a lábban, de fogalmam sem volt arról, hogy szívroham és sztrók is lehet belőle. Az orvosom erről nem beszélt. Ezt utólag nagyon sajnálom. Úgy is mondhatjuk, hogy a nehezebb úton kellett megtapasztalnom, mit jelent a szív- és érrendszeri események emelkedett kockázata.

Egy pillanat. Tehát csak akkor szerzett tudomást a cukorbetegséggel összefüggő szövődményekről, amikor már ténylegesen megtörténtek? Korábban nem beszélt erről az orvosa?

Így van! Az orvosommal soha nem beszélgettünk nyíltan a cukorbetegség szövődményeiről vagy a szív- és érrendszeri kockázatokról, és a valóság úgy ért, mint derült égből villámcsapás. Visszatekintve úgy gondolom, a kezelésemet már évekkel korábban módosítani kellett volna. Emlékszem, a 48. születésnapomon történt. Reggel a férjemmel és a barátainkkal egy táncversenyre mentünk, amit a mi korosztályunknak szerveztek. Szép napnak indult. Aztán megtörtént a baj, és szörnyű vége lett. Vacsora után az ágyam helyett a kórházban kötöttem ki, ahol megállapították a szívrohamot. Néha úgy gondolom, hogy ha akkoriban tisztában vagyok a cukorbetegség szövődményeivel, lehet, hogy a szívrohamot is meg lehetett volna előzni – változtathattam volna az életmódomon és a kezelésen.

„Bárcsak akkor tudtam volna, amit most tudok a cukorbetegség szövődményeiről. Valószínűleg megelőzhető lett volna a szívroham.”

-Marta, 2-es típusú cukorbeteg

És hogyan hatott Önre ez a szörnyű tapasztalat hosszú távon? Bármilyen módon megváltoztatta?

Igen, sok mindenben. Először is, 48 évesen átélni egy szívrohamot, rendkívül félelmetes. Tudom, hogy szerencsére megfelelő tájékoztatást kaptam a kezelési lehetőségekről, de a kórházból hazatérve még mindig annyira féltettem magamat, hogy szinte semmit sem mertem csinálni! Szóval elkezdtem hízni, de egy idő után rájöttem, ez így nem mehet tovább. Talán csak bátorításra volt szükségem – egy kis motivációra. Szükségem volt valakire, aki segít meglátni, mit tehetek azért (vagy mit tehetek másképp), hogy jobb legyen. Így kerestem egy másik orvost, és szerencsére rátaláltam arra a személyre, aki szakmailag és emberileg is mellettem állt. Sok hasznos tanácsot kaptam tőle a cukorbetegségem kezelésével és az életmódommal kapcsolatban. Megismertem magam egy új szemszögből – és újra reménykedtem.

Az újfajta kezelés és az életmódterápia jó hatással volt Önre?

Igen! Nagyon hálás vagyok az orvosom javaslataiért, mert az  új kezelésnek és az életmódváltásnak köszönhetően sokkal jobban érzem magam. Ráadásul sikerült lefogynom. A vércukorszintem és a vérnyomásom is közelebb van a normál értékhez. Annak idején, amikor az egészségem kezdett rosszra fordulni, abba kellett hagynunk a táncot a férjemmel, pedig nagyon szerettem. Nemrég viszont elkezdtem úszni, és nagyon megszerettem.

„Próbáljon teljesen őszinte lenni orvosával. Minél többet tud orvosa az Ön állapotáról, annál nagyobb eséllyel láthatja előre az egészségügyi problémákat, és kellő időben megelőzheti azokat.”

-Marta, 2-es típusú cukorbeteg

Tudna tanácsot adni azok számára, akik 2-es típusú cukorbetegek, magas a vércukorszintjük, és félnek a szívproblémáktól?

Természetesen. Beszéljen gyakran orvosával, „segítsen” neki, hogy ő is segíteni tudjon. Ennek egy nagyon jó módja, ha utánajár, hogy melyek azok a kérdések, amelyek különösen relevánsak az Ön helyzetét illetően. Készítsen listát arról, hogy mit szeretne megkérdezni, mielőtt orvoshoz menne, és a konzultáció alatt is használja a listát. Próbáljon teljesen őszinte és nyitott lenni. Minél többet tud orvosa az Ön állapotáról, annál nagyobb eséllyel láthatja előre az egészségügyi problémákat, és kellő időben megelőzheti azokat.

Milyen tanácsot adna az életmódra vonatkozóan, és milyen napi teendők szükségesek a cukorbetegség tüneteinek kezelésére?

A 2-es típusú cukorbetegség megfelelő kezelése nem csupán azt jelenti, hogy amennyiben kap rá gyógyszert, azt az utasításoknak megfelelően szedi. Mindenképp próbáljon minden nap mozogni egy kicsit (séta, úszás, biciklizés). Legyen egy rendszeres mozgásprogramja, ezzel hosszú távon stabilizálhatja vércukorszintjét. A legfontosabb, hogy megtalálja, ami az Ön számára a legmegfelelőbb. Mindenképp jó, ha egészséges, változatos étrendet tart – minden nap. Javaslom, hogy kerülje a feldolgozott élelmiszereket, a túl sok sót, vörös húst és alkoholt. Végül pedig, ha dohányzik, mindenképp próbáljon meg leszokni.

„Még mindig dolgozom azon, hogy hozzászoktassam magam a rendszerességhez. De sikerülni fog. Holnap is van nap.”

-Marta, 2-es típusú cukorbeteg

Ezen javaslatok betartása segített Önnek, Marta?

Igen, nagyon is. Már nem okoz gondot az egészséges étrend betartása, a rendszeresség azonban még néha kihívást jelent. Az improvizáció és a rendszertelen szokások kockázatosak lehetnek, ezért ügyeljünk arra, hogy ne térjünk el a napi rutintól, ha az már bevált. Én például a munkám miatt esetenként nem tudok akkor megebédelni, amikor kellene. Talán emiatt van, hogy az egészséges étrend ellenére is nehézséget okoz a testsúlyom csökkentése. Ez az, amin még dolgoznom kell. De sikerülni fog. Holnap is van nap.

Köszönöm szépen, Marta. Sok sikert kívánok!

Nagyon szívesen, Diane.

Ha segítségre van szüksége azzal kapcsolatban, hogy milyen kérdéseket tegyen fel orvosának, töltse le ezt az útmutatót a párbeszédhez.

Hivatkozások
  1. Surwit RS, Schneider MS, Feinglos MN. Stress and Diabetes Mellitus. Diabetes Care 1992 okt.;15(10):1413-1422. https://care.diabetesjournals.org/content/15/10/1413.short

Kapcsolódó cikkek

A 2-es típusú diabétesz a szívbetegség kockázatát is rejti?
Alapvető tudnivalók | 3 min. read

A 2-es típusú diabétesz a szívbetegség kockázatát is rejti?

Ha elolvassa ezt a blogbejegyzést, tudni fogja, hogy milyen összefüggés van a 2-es típusú diabétesz és a szívbetegség között. Lehetséges, hogy az orvostudomány nem tud mindent a 2-es típusú cukorbetegségről – így azt sem, hogyan lehet gyógyítani –, de az ismert, hogy hogyan kell hatékonyan kezelni a tüneteket.

Szív- és érrendszeri betegségek – avagy nem kell, hogy összetörje szívét a 2-es típusú diabétesz
Alapvető tudnivalók | 3 min. read

Szív- és érrendszeri betegségek – avagy nem kell, hogy összetörje szívét a 2-es típusú diabétesz

Ha Ön 2-es típusú cukorbeteg, az azt jelenti, hogy Önnél fokozott a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata. Hasznos tehát, ha ismeri a tényeket, komolyan veszi azokat, és lépéseket tesz a szív- és érrendszeri kockázat csökkentésére, amennyire csak lehetséges. Javasoljuk, hogy olvasson tovább, mert itt mindenről szót ejtünk majd.